Erre a kérdésre nehéz válaszolni filmrajongóként, mert az abszolút kedvenceket még egy 20-as 30-as listába is nehéz lenne összetömöríteni. De mondjuk legyen akkor a Stalker. Andrej Tarkovszkij egyik remekműve a sok közül. A Stalker egy meditatív, mélyfilozófiai utazás a hit legmélyére. Egy átlagos sci-fi kisregényt csupaszított le pusztán elemeire és azt építette újra, így született meg ez a misztikus film egy helyről: az elhagyatott, romos Zónáról, amit katonai erők védenek, és ahol állítólag földönkívüli erők munkálkodnak, a Sztalkerről, aki életét kockáztatva újra meg újra beszökik a Zónába, hogy embereknek mutassa meg a csodát, két társáról, akiket kalauzol: az íróról és a professzorról, valamint a legendás Szobáról, aminek, ha a küszöbét valaki átlépi, állítólag teljesül a legmélyebb kívánsága.
A film egy olyan utazásra invitál, ami során a racionális elme, a csapongó érzelmek és hívő lélek viszonyának, monológjainak, viaskodásának dinamikájából egy belső út tükröződik ki, mindez pedig fokozódik attól, hogy az egyszerű helyszínek a szemünk előtt hasonulnak ősi titkokat őrző templomok csarnokaihoz, egy idegen, ígéretekkel és veszélyekkel teli világ konstrukcióihoz. Tarkovszkij a Stalkerben megidézi a gyermekkor és egyúttal a színház esszenciáját, amikor képzelet és puszta díszletek segítségével az illető életre hívja az élettelent: vágyait és félelmeit, ezzel pedig olyan élményt ad, amit sokáig nem lehet elfelejteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése